Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagylók

NAGYLÓK

„A község elnevezése személynévből keletkezett magyar
névadással. A Nagy-előtag megkülönböztető szerepű. Az
írott forrásokban a XV. századtól ismert, a Hantos-széki kun
kapitányság része. A XVII. századtól több nemesi család
birtokolja. 1872-ben külterületi lakott helyekből szerveződött
községgé. Jelenlegi népessége 1134 fő.”
(Fejér megye településeinek atlasza, 2001.)

A vadonatúj atlaszt a nagylóki polgármesteri hívatalban kaptam a kedves
és segítőkész jegyzőhölgytől. A település térképén - és a valóságban
is, akárcsak a Jászságban - hemzsegnek az anakronisztikus utcanevek:
Vörös Október, Vöröscsillag, Úttörő, Dimitrov, Zalka Máté stb.

A Fejér megyei község uradalmi majorból kialakult szalagtelkes
település a Seregélyesi-rög DNy-i, Sárvíz-völgyre tekintő
peremén, 150 méter tengerszint feletti magasságban. Területének
(3.246 ha) nagyobbik része tagolt, löszös dombság. Központi
belterületén kívül (199 ha) több, külterületi lakott helye van
(Erdőmajor, Nagylók-puszta, Szilfa-major, Nagylók-telep). Van
egy, az olaszországi tóval azonos nevű, Garda nevű patakja és egy,
Piroska névre „hallgató” természetes tava. A község déli részén a
Garda-hegy húzódik. Szántóit többnyire közepes termékenységű
erodált mezőségi talajok, mészlepedékes csernozjom és réti
csernozjom borítják.

Nagylók címerében vörös mezőben ezüst kettős kereszt és stilizált arany
liliom, alattuk pedig fodrozott zöld vizen haladó, aranyos gálya kibontott
vörös vitorlákkal látható. A kettős kereszt az Árpád-korra, a liliom pedig
az Anjou-korra utal.

A község nevének első - jelenleg ismert - említése 1258-ból való, Lok
alakban. Nevének jelentése - egyelőre megfejtetlen. A Bach-korszakban
kialakított reflexeknek megfelelően egyesek egy régi szláv loky = tócsa
szóra vezetik vissza a település nevét. Mások a székely nyelvjárási
lok = lapály, rét főnévvel kapcsolják össze. (Megjegyzem, hogy a
szlavistáknak egyre inkább bealkonyul, mióta a szlávnak elkönyvelt

földrajzi nevek tömegéről derül ki, hogy azok iráni nyelvekből erednek,
csakhát venni kéne a fáradtságot a Melich Jánosékon felnőtt hivatásos
nyelvészeknek és más irányba is ki kellene terjeszteni a vizsgálódást.
Ma már lehet... Egyébként Kislók is van, mely jelenleg Sárbogárdhoz
tartozik. A XVIII. század végén pedig Öreglók alak is előfordult. (Mint
tudjuk a nagy és öreg szavunk egymás szinonimái is voltak)

A település a török idők alatt - hasonlóan sok alföldi, köztük számos
jász településhez - elpusztult. A régi Lók helye Nagyhantos határában
található, melyet ma Pusztatemplomnak nevez a nép. az itt talált
kövekből építették fel az ú.n. Birkamajort.

A II. világháború után nagyszabású terület és közigazgatási rendezés
zajlott le Nagylókon, illetőleg Nagylók térségében. Ekkor még Kislók,
helyesebben Kislókpuszta is Nagylókhoz tartozott. Még 1945. tavaszán
létrehozták a földigénylő bizottságot, amely meg is kezdte a földosztást.
Földalapba kerültek a következő nagybirtokok: Sennyei Ferenc 1.163,
Hunyady Ferenc 2.693, Zichy György 343, Semsey Lászlóné 1.310,
Nagy Gyula 1.151 és Meszlényi Pálné 835 kat. hold területű ingatlanai.
Ezeket megváltással lehetett igénybe venni, ami azt jelentette, hogy
a birtokok árát az állam megtéríti a tulajdonosoknak. Az új gazdák
számára a telekkönyvi végzések 1947 december 7-én érkeztek meg.
Az ünnepélyes kiosztást december 20-án végezték el. Az ünnepséget a
községi előljáróság rendezte, de képviseltette magát a Nemzeti Bizottság
is.

Nagylók határában két telepes község is alakult: az egyiket
Nagyhantoson, a másikat Kislókon alapították. Nagyhantosra Sirokról és
Jászfényszaruból érkeztek telepesek, összesen 79 család, de a megalakult
Újhantosra helyi gazdasági cselédeket is telepítettek.

Kislókra (kb. 10 km Nagylóktól Sárbogárd felé) Jászárokszállásról 24
család érkezett és itt telepítették le az uradalom 83 gazdasági cselédjét.
Sárbogárdról 1946-ban 106 család kérte Kislókra az áttelepítési
engedélyt. A kislóki telepítési tervet 1946. március 22-én hagyták jóvá.
A község belterülete 96 kat. hold lett, a közigazgatási terület pedig 4.015
kat. holdra terjedt ki. Kislók belterületén 212 házhelyet parcelláztak
és 153 ház építését kezdték meg. Kislókon az uradalmi épületek közül
a tisztilak, a magtár, a leventeotthon, a gépház és az iskola épülete
megmaradt.

Az 1949. július 4-ei közgyűlés Nagylók nevének Kossuthfalvára történő
megváltoztatását határozta el. A belügyminiszter a névváltoztatást nem
engedélyezte, „mert Nagylók ősi magyar helynév, melynek fenntartása
szükséges.”

Fentiek Farkas Gábor NAGYLÓK című munkájából származnak,
mely művet a Nagylóki polgármesteri hívatal jegyzőnője bocsátott
rendelkezésemre. A továbbiakban lássuk újra a személyesen
tapasztaltakat és hallottakat.

A település vasúton 74 kilométerre van Budapesttől. Utazás közben
próbáltam elképzelni, mit is érezhettek, hogyan is gondolkodhattak
az idetelepülő árokszállásiak több mint 50 évvel ezelőtt, amikor
hosszú útjuk után közeledtek új otthonuk felé. Szerintem tele voltak
bizakodással, egy szebb, boldogabb jövőbe vetett hittel, ugyanakkor
kétségek is gyötörhették őket, valóban jól döntöttek-e, amikor elhagyták
a megszokott környezetet, a világ közepét jelentő Árokszállást.
Optimizmusuk nyilván keveredett a szomorúsággal, hiszen nem lehetett
könnyű otthagyni a szülőföldet. (Én aztán ismerem ezt az érzést.)

Amikor leszálltam a vonatról és szétnéztem, úgy éreztem mintha
már jártam volna itt, pedig most voltam életemben először errefelé.
Ezt az érzést azzal magyaráztam, hogy az állomás épülete és
környezete határozottan hasonlított az árokszállásihoz, ráadásul itt
sem szállt le rajtam kívül a kutya sem. Sehol sem találtam azonban
otthoni "díszletünket", a jó öreg Mátrát.

Az állomástól szétnéztem minden égtáj felé, majd elindultam nyugat
felé, arra amerre házakat láttam, gondolván ott van a falu. Ott is volt, de
mint utólag kiderült, ez a rész olyasmi volt Nagylókon, mintha
Árokszállás központját a Szent István telepen kerestem volna, csak
éppen itt nem a patak, hanem a vasút volt az elválasztó. Mikor már elég
sokat bandukoltam és nem láttam se templomot, se községházát, se
semmit csak lakóházakat, megláttam egy atyafit amint a kerítést
támasztotta belülről, és nyilvánvalóan azt nézte, hogy kerül ide és mit
kereshet ez a jóember errefelé. Megkérdeztem tőle, merre van a
polgármesteri hívatal, mire útbaigazított, hogy menjek vissza az
állomáshoz, keljek át a síneken, mert a falu központját arra találom, csak
éppen eltakarja az erdő, s ezért nem láthattam amikor leszálltam a
vonatról. Ha már így összejöttünk, megkérdeztem tőle, hogy tudja-e,
hogy annak idején Árokszállásról sokan idetelepültek. "Már hogyne
tudnék róla" - válaszolt az emberem, majd jött a megdöbbentő
folytatás: "Talicskatologatónak csúfoltuk őket, amikor idejöttek."
Kérdeztem kiket ismer, vagy ismert közülük. Bagi, Nagypál, Sípos
nevezetűeket sorolt fel, majd kiderült, hogy Kerek Manót is ismeri.
Hozzáfűzte azonban, hogy "Erre bennszülöttek laknak, nincs idegen."
No, ez a terminológia egy kicsit sokkolt, úgy, hogy el is köszöntem
emberemtől. Az élet a legnagyobb regényíró. Nem gondoltam volna,
hogy a volt cselédek lenézik a szabad jászok utódait. Még a "fáskerti"

részen találkoztam egy idősebb asszonnyal. Köszöntem, majd
megkérdeztem tőle, tud-e az ideszakadt jászokról. "Óh, igen, sokan
vannak." Szószerint ez volt a válasza, amiből azonnal igazolva láttam
amit az ember mondott, nevezetesen ezen a részen tényleg nem laknak
árokszállásiak, mert ez az óigenezés ez aztán abszolúte nem jellemző a
jászokra.
Ezen előzmények után már könnyen megtaláltam a település központját.
A Polgármesteri Hívatalban vártak és nagyon kedvesen fogadtak.
Horváth Mónika jegyzőnő (aki a szomszéd faluból jár át Nagylókra
és részben árokszállási leszármazott) elmondta, hogy Nagylók ú.n.
zsáktelepülés, ami gazdaságilag rendkívül hátrányos. Utak kellenének,
elsősorban Keresztúr felé. A közművesítés azért szépen halad, nemrég
készült el a vízközmű, számos belső útburkolat, megtörtént a telefon és a
gáz bevezetése, előkészületben van a szennyvízberuházás. A községnek
jelenleg 1.174 fő állandó lakosa van, sajnos folyamatosan csökken a
lélekszám. Üres lakás ennek ellenére nincs a faluban. Kedvezményes
telekhez jutási konstrukcióval próbálják a fiatal házaspárokat
idecsalogatni.
A vállalkozók rétege igen vékony. Néhány kereskedőn kívül a Hantos
Kft., egy sertéstelep és a Tsz. 1992-ben történt felbomlását követően
létrejött két-három nagyobb egyéni gazdaság jelenti ezt az adózási
szempontból is rendkívül jelentős kört. A többség eljár dolgozni,
főleg Fehérvárra. A munkanélküliek száma 10-20 fő, akik közhasznú
munkát végeznek. Van posta, takarékszövetkezet, orvosi rendelő,
iskola, óvoda, menza, kultúrház, könyvtár. Az általános iskolába
összesen 118, óvodába pedig 34 gyerek jár. Mozi nincsen, a sportkört
Hantossal közösen működtetik. A község határában két tó is található,
az egyik a Lóki tó, a másik pedig a Piroska tó. Ez utóbbit önkormányzati
beruházással horgásztóvá kívánják átalakítani. A közbiztonság
viszonylag jónak mondható. A rendőrkapitányság Sárbogárdon,
a rendőrörs pedig Sárosdon van. Nagylókon mindössze egy helyi
megbízott képviseli a rendfenntartó erőket.

A templomot sajnos nem nézhettem meg csak kívülről, mert nem volt
senki, aki kinyithatta volna. Sárosdnak, Hantosnak és Nagylóknak
egyetlen egy papja van, s ő sem Nagylókon székel.

Hála a Polgármesteri Hívatal gondos előkészítő munkájának, bebocsátást
nyertem az Árokszállásról elszármazott Kerek Manó Józsefék takaros
otthonába. A barátságos házigazda (édesanyja: Nagy Mária) 1930-ban
született, Budapesten, kedves felesége, Palócz Sarolta pedig ugyancsak
1930-ban született Jászárokszálláson, ahol a Somogyi utcában laktak. A
Kerek családban nagy hagyományai voltak az Emánuel keresztnévnek.

Olyannyira, hogy házigazdám édesapja - aki természetesen szintén
Emánuel volt - azt mondta, hogy ha lány lesz, akkor is Emánuel lesz
(Laci és Béla után). A Röck Szilárd utcai kórházban azonban nagy
zavart okozott az Emánuel név, úgy, hogy hosszas tanakodás után Manó
lett belőle. Ebből azután később lettek bonyodalmak, mert Nagylókon
többen kérdezgették suttyomban Sárikát, hogy nem zsidó-e a férje.

Még otthon Árokszálláson a Városkert és a Somogyi utcában lakott a
Kerek család. Kerek Manó elmondta, hogy nagy szegény község volt
születése idején Árokszállás. Nagy volt a munkanélküliség, kubikos
munkára jártak sokan, illetve azok, akiknek jutott munka. Sok volt a
mezőgazdasági cseléd, az agrárproletár. A hadiipar fellendülésével,
1937-38 tájékán valamit javult a helyzet. Az I. világháború után orosz
hadifogságot is megjárt édesapa 1944. december 4-én meghalt. A három
fiúval egyedül maradt az édesanya. A II. világháború befejeződése
után, 1945-ben sok árokszállási - köztük Kerek Manó is - vett részt a
fővárosi romeltakarításban, vagy például a Kossuth híd építésében, a
felrobbantott hidak roncsainak kiszedésében.

Életük jobbrafordulását a földosztástól, a tulajdonukba kerülő föld
megművelésétől várták.

Erről Veres Péter is tartott Árokszálláson, a Munkáskörben előadást.
Tőle szereztek tudomást a Fehér megyei, nagylóki telepítésről. Hatvan
család jelentkezett ide. A Kerek családnak nem volt idegen a gondolat,
hiszen a Tolna megyei Iregen már éltek rokonok, például Nagy József
és Béla. Azt mondták azonban, hogy sváb birtokra nem mennek.
Nagylók azonban nem ilyen volt, itt Hunyadi Ferenc volt a korábbi
birtokos, akinek Kápolnásnyéken is volt uradalma, de ezeket eladta és az
alumínium iparba fektette tőkéjét, még a németek is vele tárgyaltak.

Veres Péter - többek között - azt mondotta a Munkáskörben, hogy „a
Dunántúlon is piros tetős tanyákat akar látni, mint a Jászságban.”
Négy-öt ember előre is ment szétnézni, majd beszámoltak, hogy „szíp,
fekete főd van árafele, mélyen van a talajvíz, hama beissza a vizet”.
Azt is mondta Péter bácsi, hogy kész lakások vannak, nagy, istállóból
elrekesztett épületek.

Kerek Manóék nyolcan voltak testvérek. A hat idősebbik testvér már
házas volt, ki Árokszálláson, ki pedig Pesten élt már ekkor. A nagylóki
áttelepülésre özvegy Kerekné Béla és Manó fiával vállalkozott.

El is indult 60 család két vasúti szerelvényen 1946. április 27-én az
ígéret földjére, Nagylókra. Akinek volt, az az állatait (tehenet, lovat,
disznót, baromfit) is vitte magával. Az utazás a szénhiány miatt
majdnem egy hétig tartott, össze-vissza tologatták a szerelvényeket a

különböző állomásokon. Végül május elsején érkeztek meg Nagylókra,
a célállomásra. ( Nagylók ekkoriban még valójában Nagylók-puszta
volt, alig volt ott pár öreg ház, szántóföld volt szinte az egész, a falu
csak 1950. után kezdett kiépülni.) A régi grófi cselédek is kigyüttek
az állomásra. Nagylók ugyanis grófi birtok volt, a másik oldal Szilfa-
major pedig állami tulajdonban volt. Amikor végre megérkeztek
a vasútállomástól mintegy 5-6 kilométerre lévő Erdőmajorba és
meglátták a szállásuknak kijelölt birka és ökör istállót, amelyben 1,5
méter magasságban állt a trágya, lett nagy riadalom. Az asszonyok
összefutottak, sírtak-ríttak, hogy ők ezt nem tudták, ők nem látták ezt a
helyet előre, forduljunk vissza, menjünk haza - kiabálták.

Szerencsére az emberek közt akadtak józan gondolkodású
vezéregyéniségek, akik összehordatták a rétre a vesszőkosarakat,
saroglyákat és egyéb alkalmatosságokat, majd kiadták a jelszót: Gyerünk
mindenki, trágyát hordani!

Ki is takarították gyönyörűen az istállót, majd öt újjnyi vastagságban
sárgafölddel le is tapasztották az aljzatot. Az erdőmajori istállóban
30 családnak jutott hely. Szekrényekkel kerítették le az egyes
családok „szobáit”.

A másik 30 család - köztük Kerek Manóék is - a Józsefmajorban lévő
két emeletes, üresen álló, nagy magtárban kapott szállást. Itt „csak” az
volt a gond, hogy be volt szakadva tető...

Volt egy nagy, takarmányos pajta, amit a németek szétlőttek. Ezt lakás
céljára is alkalmatosnak találták, csak éppen rendbe kellett hozatni.

Jött egy ács-kőműves brigád, segédmunkást persze nem hoztak
magukkal, úgy, hogy a jövevényeknek kellett a segédmunkát bíztosítani,
ha azt akarták, hogy egyről a kettőre haladjonak. Neki is ugrottak a
munkálatoknak. Tégla közfalakkal szobát, konyhát és spajzot alakítottak
ki az egyes családoknak.

Közben persze ott voltak a 2-3 éve műveletlen földek is, azaz jobban
mondva az óriási gazzal benőtt ugar. Fogat se vót, csupán 4-5 ló
összesen. Persze így is állati meló volt - ahogy házigazdám fogalmazott
- rendbe tenni a fődet. Az uradalomnak azonban maradt három traktora.
Ki is rendelték a három traktort szántani, de azokból kettő mindíg rossz
vót. Fokozta a nehézségeket, hogy a helybeliek egyáltalán nem fogadták
őket szívesen. Csángóknak nevezték őket és rendszeresen elszabotálták
a segítséget. A szántást, vetést, fogatolást részben, vagy jórészt kézi
erővel kellett végezni. Mégis csodálatos kukorica termést sikerült az első
esztendőben produkálni. Ma is maga előtt látja Kerek Manó a hatalmas
dinnyéket is, amik akkor teremtek.

Kenyerük nem volt. Búzát csak 46 őszén tudtak vetni. Sütöttek görhét,
ették a málét. Még szerencse, hogy volt néhány tejet adó tehén. Nagy
dolog volt, amikor 47 tavaszán két árpakenyérhez jutottak. A lisztet kézi
darálóval állították elő.

Meghívták Péter bácsit (Veres Péter). Nem gyütt el. Egy minisztériumi
alkalmazottat küldött le maga helyett, aki mondott nekik egy beszédet...
A jó nép azonban még 49-ben is hittel, reménnyel volt tele. Rákosi 49-
es, debreceni beszédében - többek között - azt mondta "Magyar paraszt!
Amit leversz karót, azt az életed árán is mentsd meg!".......
Hát, Nagylókon is leverték a karót. Először kölest vetettek.
Hej, ha tudták volna... Amit elértek, azt otthon is elérték volna, sóhajtott
fel Kerek Manó.
Öt-hatszáz öles főd jutott az osztáskor. Konyhakertnek való is akadt.
Éjjel ásták fel. Zöldség, sárgarépa, krumli, ezután már nem lesz gond a
konyhai nyersanyagokkal.
Egyszercsak jön a hír, hogy a sváb birtokok megmaradt lovai, tehenei
bóklásznak gazdátlanul a határban. Állítólag angyalföldi telepesek
csapták ki őket, hogy ne kelljen etetni a jószágot. Négy-öt ember rögtön
lovaskocsira ült, hogy utána járjanak a dolognak.
Igaz volt a híresztelés. Ment a jegyző, ment a bíró. Meggyőződtek róla,
hogy nincs gazdájuk a kóborló állatoknak, összeszedték és elhozták
őket. Hatvan darab ökör, tinó, tehén, kisborjú talált új gazdára. Hama
sorszámok a cédulákra, bele a kalapba, oszt gyühet a sorshúzás. Csikós
Sanyi bácsi vót ekkoriban a vezető, de később leváltották, oszt Kóczány
Balázs kapta meg a közösség bizalmát.
Kerek Manóéknak is jutott egy kis tőgyű kis tehén, aki aztán megháláta a
törődést, tejre gyütt, annyira, hogy napi 8-10 liter tejet is adott.
Végülis, 1947 tavaszán eladták a Városkert utca 15. szám alatti házat.
Béla bátyja 10 mázsa búzát vett Árokszálláson, Sárbogárdon meg egy
szép, nagy, hasas ökröt vettek. Búza még nem termett, de 2 holdon jó
lucerna termés volt. Lett ugyan sok takarmány, de jószág nem volt,
így hát bekazlazták. A sárbogárdi piacon eladták a takarmányt, árán
négy nagy süldőt tudtak venni meg egy használt szekeret. Az Állami
Földalaptól kaptak ekét, fogast.
A három emse megellett, a malacokat eladták. Vettek két tinóborjút.
Erős ökrök lettek. (Manóék a 10 kilométerre lévő sárbogárdi piacra
gyalog jártak.)
Kaptak két darabban 10 hold földet. Hantos határában azonban rengeteg
parlag föld volt. Szóltak a csősznek, aki egy liter borért hajalandó volt
a kért 5 hold földet kimérni. Fától bokorig mért, lett is az ötből vagy 20
hold! Kukoricát, kölest vetettek. Óriási jó termés lett.
49 tavaszán még egy lovat is vettek.

Az építkezés leállt, mert időközben Kerek Manó bátyja, Béla megnősült.
Az árokszállási András János lányát vette el. Kislókon építettek egy
kis házat, majd Béla elment Pestre dolgozni vízvezetékszerelőnek,
később pedig visszaköltözött Árokszállásra. Fiuk, Kerek Béla ma is
Árokszálláson, a Városkert utcában lakik.
Kerek Manót 50 őszén elvitték katonának. Szinte haza került, mert
Jászberénybe vitték. Az egyedül maradt anya kénytelen volt eladogatni
a jószágokat. Manó három évig katonáskodott Birínyben, így csak 53
őszén került haza. Közben, 1952-ben megnősült.
Apósa már Tsz-tag volt Nagylókon, így került Kerek Manó is a
szövetkezetbe. Volt tehenük, disznajuk, baromfiuk. Tojás, tejtermék
volt bőven, sóra paprikára meg telt. Aki eladta a takarmányt, az szegíny
vót, aki nem adta el, az jószágba fektette, s jobban boldogult. A Tsz-ben
kocsisként, majd a tehenészetnél csírásként dolgozott Manó bátyánk.
Ez utóbbit öt évig csinálta, egy napot se hiányzott! Később három évig
a darálóban dolgozott. "Poros a dara, de píz vót..." Ezt követően tizenöt
évig magtárosként tevékenykedett, ahol aztán kamatoztatni tudta a
honvédségnél szerzett raktárosi ismereteit, tapasztalatait. Igaz, itt se
prémium, se semmi nem vót. Végül 86/87-ben leszázalékolták.
A mai napig is Nagylókon élnek. Rajtuk kívül András József, Bolye
Ferkó, Csikós Ferkó, Sípos Sanyi, Antal Ignácné, Szabó Jancsi felesíge,
Czékmány, Nagypál, Kókai, Gephard (Gyephár) Balázs, Farkas Náci,
a Kaszabok (köztük Kaszap Pista), Ivony Pista borbíly Visznekrű,
Bugyi Sanyi fia Sándor szintén itt lakik, sorolja Kerek Manó a nagylóki
árokszállásiakat. Mintegy 15 család, körülbelül 50 ember. Eloga Imréék
kihaltak, Ulaki Béla meg visszament Árokszállásra. Kislókon is vannak
árokszállásiak: Sütő Laci 60 körű van, Kovács Piroska Lajos meg 75
éves és Pittner Jancsi is ott lakik. A térségbe - Nagylókra, Kislókra,
Sárosdra, Hantosra - nemcsak Árokszállásról, hanem Nagykarácsonyról,
Visznekről és Sirokról is érkeztek telepesek.
Kerek Manó dédnagyapjáék 12-en voltak testvérek. Amikor az 1880-
as években megtudták, hogy Kerekegyházán 3.000 holdat osztanak
ki, azonnal felkerekedtek. ők voltak az első telepesek Kerekegyházán
(Nomen est omen!). Ahány "család" volt, annyiszor 5 hold földet kaptak.
Később bementek Kecskemétre lakni.
Kerek Manóéknál teljesen úgy éreztem magam, mintha otthon lettem
volna Árokszálláson. Otthon is voltam, mert az ő otthonuk, ha kicsit
messze is van térben a szülőföldtől, igazi árokszállási otthon. Ők
bármilyen régen kerültek is el az "őshazából", megmaradtak igazi
árokszállásinak.
Miután elköszöntem a kedves Kerek házaspártól, kiballagtam a
temetőbe. Végigjártam a "csendesség kertjét", ahogy Anci néni nevezi

a "VII. kerületet". Ime, néhány feljegyzett sírfelirat:
Görbe István és neje
Szikra Mátyás 1906-1955
Kaszab Emánuel 1903-1964
Rédei Sándor 1932-2000
Kaszab József 1943-1994
Tűzkő József 1892-1974, neje Mudris Erzsébet 1896-1984
András János 1925-1995, neje Kaszab Mária Anna 1930-
András János 1891-1979, Bordás Amália 1894-1980
Kaszab István 1932-1981
Antal Ignác 1911-1996, neje Antal Julianna 1922-
Csikós Sándor és neje 1906-1969 1903-1976
Tűzkő Sándorné 1915-1996
özv. Tősér Józsefné sz. Szabó Margit 1921-1990
Csupa-csupa ismerős név, akárha otthon lettem volna az árokszállási
temetőben. Feljegyeztem még egy számomra rendkívül érdekes, eddig
sose hallott családnevet is: Kőfejű Erzsébet. Talán Kőfejtő lehetett az
eredeti alak, bár ki tudja...
Mint ahogyan azt sem lehet tudni, jól tették-e a kitelepültek annak
idején, hogy elhagyták a szülőföldet. Utólag könnyű okoskodni,
de én azt hiszem ez olyan kérdés, amit utólag sem lehet helyesen
megválaszolni. Nyilvánvaló, hogy amikor ezt a súlyos döntést
meghozták, nem láttak más, vagy jobb kiutat a szebb jövő irányába
való kitörésre. Végülis a kitelepülők megállták a helyüket a teljesen
új, vadidegen és nem mindig barátságos környezetben. Új otthont
teremtettek maguknak, de a szívükben és lelkükben bizonyára mindig
árokszállásiak maradtak. Álmukban és gondolataikban otthon jártak,
egymás között és talán másoknak is szeretettel és büszkeséggel
beszéltek árokszállási mivoltukról. Talán olyan is volt közöttük, aki úgy
fogalmazta meg a szülőföld iránti érzelmet, mint az egyik gyerekkori
barátom pár éve a birínyi úti "Nígycsöcsű" kocsma udvarán: "Én úgy
szeretem ezt a rohadt Árokszállást e."

2001. szeptember 1.

dr. Földi József

Az Erdőmajoriak névsora
s.szám családfő neve házastársa neve családtagok száma
1. Csikós Sándor Tóth Viktória 7
2. Kaszab István Nagy Marcella 6
3. özv. Kerek Sándorné Nagy Mária 3
4.  Bódis Ignác Guba Mária 7
5. Sütő János Hegyi Veronika 5
6. Kiss László Boros Jusztina 5
7. Takács Mihály Kiss Anna 5
8. Szabó László Aladi Franciska 4
9. özv. Szabó Jánosné Kiss Erzsébet 6
10. Kókai Sándor Nagy Anna 6
11. Farkas Ferenc Magda Rozália 7
12. özv. Pitner Bálint   6
13. özv. Palócz Alajos   3
14. Szikra Mátyás Kókai Terézia 7
15. özv. András János   7
16. Baranyi László Kácsor Anna  6
17. Varga Sándor Kovács Erzsébet 8
18. Ivony József Guba Terézia 5
19. Antal Ignác Antal Julianna 4
20. Ulaki Béla Bagi Margit 3
21. Kóczián Balázs Szabó Jusztina 4
22. Szabó Alajos Palócz Mária 6
23. Stadler István Varga Mária 3
24. özv. Nagy Balázs   7
25. Oláh Alajos Magda Mária 4
26. Kaszab Emánuel Dósa Mária 5
27. Eloga Imre Kaszab Jusztina 4
28. Rédei Sándor Nagy Amália 4
29. Géczi Sándor Kiss Erzsébet 6
30. Szabó János Nagy Margit 2
összesen     155

Forrás: Kerek Béla (Jászárokszállás, 75 éves), Veres László közreműködésével

A József-majoriak eredeti névsora
sorszám családfő neve házastársa neve családtagok száma
1. Tűzkő József Mudris Erzsébet 3
2. Bugyi Sándor Mudris Mária 4
3. Bagi Sándor Szabó Mária 6
4. Sipos István Mária 7
5. Gephard Balázs Gyenes Amália 7
6. Gyenes Alajos Mária 3
7. Tóth Alajos Guba Anna 5
8. Kovács Balázs Busa Mária 9
9. özv. Cékmány László   4
10. Bálint Lajos Bakos Erzsébet 4
11. Farkas László Ilona 5
12. Agócs Sándor Tari Erzsébet 5
13. Nagy P. József Szabó Franciska 8
14. Nagy P. József Mária 4
15. Pintér János Füleki Júlia 6
16. Kovács János Solymosi Anna 6
17. Csányi János Mária 8
18. Petrányi Mihály Erzsébet 5
19. Farkas János Nagy P. Franciska 6
20. Szabó Bálint Gulyás Amália 6
21. Molnár Mihály Mária 6
22. Görbe István nőtlen 1
23. Kovács P. Lajos nőtlen 1
24. Kóczián István nőtlen 1
25. Varga József nőtlen 1
26. Nagy Balázs nőtlen 1
27. Antal Sándor nőtlen 1
28. Géczi László nőtlen 1

Forrás: Kerek Béla (Jászárokszállás, 75 éves), Veres László közreműködésével