Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kerekegyháza

Árokszállás saját határa után 19.400 Ft-ot fizetett. Ágó és fél Kerekegyháza pusztáért 18 ezer Ft-ot. Utóbbi 1860-ban önálló lett.
Közigazgatásilag az anyaközséghez tartozott. Egy hadnagyot és egy pusztabírót rendeltek ki oda
Árokszállásról. Eleinte csak legeltetésre használták, később kezdték a földet feltörni.
1857 előtt egy nagy pusztaság volt, Árokszállás közbirtokosságának pusztája. A pusztabíró
felügyelte 3 csősszel. A pusztabíró Ficzek János volt, majd részt vett a község szervezésben és
majd 20 évig főbíró volt. Jogvégzett ember volt.
1862. Községgé alakulás.
1874. Jászkerek-egyháza (PK 1874/41.) Kunszentmiklóstól a kecskeméti adóhivatalhoz
csatoltatik.
1890. Jász-Kerekegyháza (levéltár)
1913. szeptember eleje (aug. vége?) a templomszentelésen részt vett az anyaközségből Magyar
Béla főjegyző és dr. Móczár Lajos.

Árokszállásiak nyomában

Kerekegyházán járt az ÁBK

Június 8-án, szombaton reggel izgatott társaság várta a Mátra Volán autóbuszát Árokszállás főterén. Senki nem volt már álmos, mert mindnyájan azon studíroztunk, hogy vajon hogy fogadnak minket Kerekegyházán, emlékeznek-e még az ottaniak azokra a XIX. századi felmenőikre, akik annak idején Árokszállásról kerültek a hajdani - redemptióban megváltott – pusztára. Ha mégis maradt volna valami álmosság valamelyikünk fejében, az is azonnal elszállt, amikor megtudtuk a szörnyű hírt, hogy kerékpárosaink tragikus végű balesetet szenvedtek. Buszunk a megbeszélt hét óra helyett, csak nyolc óra után érkezett, de kit érdekelt ez akkor, amikor barátaink, ismerőseink, akikre oly büszkék vagyunk a hagyományos újiregi kerékpáros zarándokút miatt, ilyen szerencsétlenül jártak. Mindenki aggódva várta, figyelte a telefonon érkező híreket. Nemsokára ott haladtunk el a tragédia színhelye mellet. Szörnyű volt látni a földön fekvő kerékpárokat. Terenyei Lajos családjának és az egész kerékpáros baráti társaságnak ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki.
Ez a borzalmas és megdöbbentő esemény természetesen az egész útra rányomta bélyegét. A megváltoztathatatlant azonban nem lehet semmissé tenni és mivel tudtuk, hogy mennyire várnak, mennyire készülnek a találkozásra Kerekegyházán, folytattuk utunkat.
A Jászberény-Farmos-Tápiószele-Cegléd útvonalon érkeztünk meg első állomásunkhoz, a ceglédi Kossuth Lajos Múzeumhoz. Fontos volt, hogy időben ideérjünk, mert a múzeumot – az előzetes megbeszélés szerint – külön kinyitották társaságunknak. Az állandó Kossuth- kiállítás méltó emléket állít a nagy államférfinak, Kossuth apánknak. Itt láthatók használati tárgyai, torinói bútorai, levelei, halotti maszkja, rengeteg festmény – köztük természetesen a híres ceglédi beszéd eseményét is megörökítő – , szobor, fénykép. Nekünk, jászoknak különösen kedves Kossuth Lajos, hiszen talán leghíresebb levelét éppen a jászladányiakhoz írta turini magányából. Nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg a jászokkal kapcsolatban, hogy a maiak számára is példamutató lehetne az az önzetlen hazaszeretet, amit 1848-49-ben tanúsítottak elődeink. Nem kapni akartak a hazától, hanem adni. A forradalom ugyanis lényegében formálissá tette a jász kiváltságokat, mégsem fordultak ellene, épp ellenkezőleg: életüket és vérüket adták a forradalom vívmányainak megőrzéséért. Mondogatták ugyan, hogy „Kossuth kivette a csecset a jászok szájából és a hevesieknek adta”, mégis úgy álltak a forradalom és szabadságharc mellé, mint saját ügyükhöz. A bukás után pedig a Jászságban ugyanolyan Kossuth-kultusz alakult ki, mint azország bármely részén. Hát nem különös, nem csodálatos dolog ez?
A múzeumban megnéztük még a Patkós Irma-kiállítást és a kuláküldözést bemutató tárlókat is. Vajon a mi színészeink életművét mikor tudjuk Árokszálláson méltóképpen bemutatni? Ami pedig a kuláküldözést illeti, a ceglédi kiállítás az akkori jászsági helyzetet is tükrözte. A múzeumból átmentünk megnézni egy másik ceglédi nevezetességet, a református nagytemplomot, az eredetileg Hild József tervezte, görögkereszt-alaprajzú, kéttornyú, ión oszlopos, kupolás református bazilikát. Hatalmas, impozáns épület, méltán lehet büszke rá Cegléd kálomista népe. A tiszteletes úr elmesélte nekünk az építés történetét, majd ismertette a gyülekezet tevékenységét. Cegléd városából a szomszédos Nagykőrösön, majd Kecskeméten és a közigazgatásilag Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán keresztül utunk fő állomására, Kerekegyházára érkeztünk. Még ma is látszik az a hihetetlen pusztítás, amit az oszmán-török megszállás okozott.
A három, nagy mezőváros között egyetlenegy település sincs a mai napig se. Ha arra gondolunk, hogy Berény és Árokszállás között lehetett annak idején vagy három település, akkor vajon Cegléd és  Kecskemét között mennyi lehetett? Tíz? Húsz? Döbbenetes!
Visszatérve utunkra, történelmi esemény résztvevői lehettünk Kerekegyházán: Találkozott az anyatelepülés küldöttsége az ősi kun, majd jász pusztát benépesítő és 1857-ben önálló községet alapító árokszállásiak leszármazottaival és a község vezetőivel, képviselőivel! Különösen megható jelenet volt, amikor elnökasszonyunk, Tősér Lajosné, mindenki Piri nénije sok-sok évtized után újra találkozott unokatestvérével, Váradi Ignácnéval, született Nyilas Gyöngyivel. A meleg fogadtatás (amiben nagy szerepe volt a szintén árokszállási gyökerekkel rendelkező Pentz Józsefnének) után bevonultunk a községháza dísztermébe, ahol Kerekegyháza polgármestere, Czakó István úr tájékoztatott minket a település múltjáról, jelenéről, jövőjéről, eredményeiről és gondjairól. Érződött, hogy jó kezekben van a település, mert igaz, hogy nem árokszállási eredetű a polgármester úr, de ennek ellenére (ezt nem kell azért teljesen komolyan venni, annál is inkább nem, mert kiskunfélegyházi születésű, s mint ilyen jászdósai eredetet is számontart!), nagyon jó gazdája, szolgája a rábízott településnek. A polgármester úr – többek között – azt is elmondta, hogy Kerekegyháza határában Árpád-kori templom alapjait ásták ki, a középkori Hercegegyháza faluterületén pedig őskori és bronzkori kerámia töredékeket találtak. Akárcsak Árokszállás határa, Kerekegyházáé is tele van szarmata leletekkel. (A jászok tehát nem előzmény nélkül jutottak a XVIII. században a terület birtokába.) Bemutatta továbbá Kerekegyháza címerét, amit egy XIX. századi pecsétnyomó alapján készíttettek el. Látszólag meglepő, hogy gyakorlatilag Árokszállás címere köszönt vissza, de ha belegondolunk abba, hogy mi váltottuk meg annak idején ezt a pusztát, majd ennek alapján mi használtuk, ez az azonosság-hasonlóság teljesen természetes. A redemptió után a mai Kerekegyháza területének felét Árokszállás, kéthatod részét Fülöpszállás, egyhatod részét pedig Kunszentmiklós birta. Ekkori neve Jászkerekegyháza volt! Hivatalos neve 1900 óta: Kerekegyháza. Az önálló községgé alakulásban döntő szerepe volt Farkas János jászárokszállási földbirtokosnak, 48-as honvédszázadosnak. A községalapítók névsorában a Farkason kívül olyan neveket is találunk, mint pl. Bobnár, Ficzek, Juhász, Gyetvai, Horváth, Kaszab, Kókai, Rácz, Szűcs, Tóth, Varga.. Az egykori puszta ma már városi rangra emelkedett! A 6.000 lakosú nagyközség 2001. július 1-én kapta meg a városi címet. Jászárokszállás város önkormányzatának nevében Drappos Béláné, Csikós Katalin tolmácsolta az anyatelepülés üzenetét a jásztestvér településnek. Gergely Zoltán polgármester úr nem tudott ugyan velünk tartani, de a képviselő testületet Katikán kívül Antal Béla és Csomor János képviselő urak is reprezentálták.
Számomra külön öröm volt, hogy sok hasznos anyagot kaptam Kerekegyházáról, s így lényegesen könnyebb helyzetben leszek, ha a megkezdett „Kirajzások” sorozatban Kerekegyházához érek. Ha már itt tartok, meg kell említenem, hogy nagyon meglepődtem a XIX. században Kerekegyházára kirajzottak élő jász identitásán, mivel Fehér megyében azt tapasztaltam, hogy a harmadik generáció már nem igazán tartja számon árokszállási eredetét.
A település meglátszik, hogy mérnökök tervezték, itt aztán nincs Serházszög, meg Cigányszög.
Vannak viszont nyílegyenes, egymásra merőleges és egymással párhuzamos utcák.
Csoportunkból egyeseknek ez tetszett, másoknak az otthoni girbe-gurba, vakutcákkal „díszített”
utcácskák tetszenek.

A fogadás után átvonultunk a templomba, ahol Gábor Imre plébános úr fogadott bennünket.
Üdvözlő szavai után bemutatta a templomot. Megtudtuk – többek között – , hogy a Szent István
római katolikus templom 1913-ban épült, a gyönyörű freskók pedig a mezőkövesdi Tóth István
alkotásai. Templomlátogatásunk színfoltja volt az árokszállási eredetű Görbe László szerzetes,
igazgató-tanár ízes, jász beszéde. Görbe László elmesélte, hogy az üknagyapja, Görbe Mátyás,
számadó juhászként került Árokszállásról Kerekegyházára. Nagy derültséget keltett, amikor
a szomszédos lajosmizseieket szerencsétlennek nevezte, mert oda nem Árokszállásról, hanem
Berényből települtek. Dr. Gyenes Gyula főesperes, pápai prelátus úr válaszolt küldöttségünk
nevében az elhangzott köszöntésekre. Beszédében kiemelte a hit, a valláshoz való ragaszkodás
szerepét a jász identitás fennmaradásában. A végén szívvel lélekkel énekeltük hagyományos
imánkat a Boldogasszony Anyánkot. Amikor kijöttünk Isten házából, esett az eső. Ezt leszámítva
igazán nem panaszkodhattunk az időre, mert kifejezetten kiránduló időben volt részünk.
Elköszöntünk vendéglátóinktól, majd beszálltunk a buszba, irány Kunpuszta, Csorba-tanya.
A tanyára - ami valójában egy fogadó, szállás és étkezési lehetőséggel, lovas programokkal
stb. - hangulatos földutakon jutottunk el. Petrikné, Pethes Olga fogadott – nagyon kedvesen -
bennünket, aki természetesen árokszállási eredetű. A tanyán olyan vendéglátásban volt részünk,
mintha a Jászságban lettünk volna. Igaz, tágabb értelemben ott is voltunk. Eltöltöttünk néhány
kellemes órát, majd elérkezett a búcsú ideje. Házigazdáink a kapuban integetve köszöntek el
tőlünk, mintha közeli rokonok lettünk volna.
Következett utunk utolsó állomása: Kecskemét. Ragyogó napsütésben sétáltunk végig a főtéren.
Megnéztük Amerigó Tot (Tóth Imre) kozmikus szobor kompozícióját és a galád módon ellopott
Kodály-szobor helyét. Láttuk a híres Cifra palotát, a zsinagógát, a református kollégiumot,
az öreg templomot, majd belátogattunk a Városháza gyönyörű előcsarnokába. Ezután egy
kis fagylaltozás közepette meghallgattuk a harangjátékot. Következett a Bozsó gyűjtemény
megtekintése. Szebbnél szebb festmények, köcsögök, ma már néprajzinak nevezett, egykori
használati tárgyak (tilolók, rokkák, sulykok stb.) alkották ezt a hihetetlenül gazdag gyűjteményt.
Vegyes érzésekkel indultunk el hazafelé, a már ismerős útvonalon. Egyrészt tele élményekkel és
azzal a jóleső érzéssel, hogy az ÁBK újabb, jelentős lépést tett az elszakadt jásztestvérekkel való
kapcsolat újrateremtése és ápolása érdekében, másrészt telve szomorúsággal és aggodalommal
kerékpárosaink balesete miatt.
dr. Földi József
Megjelent: a Jászvidék 2002. 07. 25-ei számában

Honvéd schematismus

vagyis az 1848/49-ki honvédseregből 1868-ban még életben volt főtiszteknek évkönyve
Mikár Zsigmond (1869 Pest)
54.old

századosok:
Farkas János, Ficzek János, Drapos János,
Kléger József, Körlaky József, Küry Lajos,
Ladányi József, Schlott Károly, Tarnay
Flóris, Tóth János
főhadnagyok:
Barna József, Görbe József, Hunyadi
László, Kelemen István, Király Balázs,
Kovács István, Kovács József, Nagy István,
Okolicsányi István, Plenk János, Sismis
József, Urhegyi Gyula
Végh János

alhadnagyok:
Akantisz Ignác, Farkas József, Hellmann
Antal, Hidassy Béla, Juhész József, Kalmár
Alajos, Küry Albert, Liptai Andor, Mócsy
Bálint, Molnár Károly, Percz Antal, Török
Lőrincz
tábori orvosok:
Athanász Szilárd (főhadnagy is), Kertész
Károly (alhadnagy) "Számít az egylet a
főtiszteken kívül altiszt és közharcosokban
630 igazolt tagot”

Mikár Zsigmond: Honvéd-névkönyv

Az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól
(Bp. Pesti könyvnyomda Részvénytársaság 1891)
183.old

Jász-kerületi honvédegylet (jászárokszállási és kerekegyházi tagjai)
1867-ben alakult Halmay József elnöklete alatt, székhely: Jászberény

századosok:
Farkas János földbirtokos Kerekegyháza
Ficzek János - főbíró Kerekegyházán
hadnagyok:
Farkas József városi gyám Árokszállás
Juhász József mezőgazda - Jászkerekegyháza
tizedesek:
Guba József földműves
Polánszky János szabó
közhonvédek
Agócs Palócz Ignác - koldus
Bagi István - csősz
Balog József- csősz
Batho Antal - napszámos
Bozsó Ferenc- földműves
Bódizs Péter - földműves
Csontos János - napszámos
Gergelyi Gábor - földműves
Géczi Mihály - napszámos
Gyenes Mihály - napszámos
Jakus György - napszámos
Kaisor Ignác - földműves
Kocsis István - napszámos
Kosztolányi István - toronyőr
Liftner Bertalan- Jászkerekegyházi gazda
Méhész Gáspár - napszámos
Mogyorós József- napszámos
Nagy Ferenc - napszámos
Nagy Ignác - földműves
Nagy Pál - földműves
Pala József- napszámos
Palócz Ignác - koldus
Pálinkás János - kerekegyházi földműves
Pintér Antal - koldus
Racskó János - szolga
Rácz Ignác - napszámos
Sós András- földműves
Szabó Gábor - nyugdíjas
Szalai Imre - faragó
Szántó Gáspár- földműves
Szányi János - napszámos
Varga József- csősz

Dr. Görbe László tanár urat, a budapesti piarista gimnázium igazgatóját. Benne van a
telefonkönyvben. Ő kerekegyházi, árokszállási származék, s gondolom, szívesen segít.
J.V. 1909 10.24.
Mama hozományt. Csak pár éve, hogy férjhez adta a vén Jászárokszállás fiatalabb leányát
Jászszentandrást, s most az öregebb is férjhez készül, (Kerekegyháza is kéri a hozományt.)
Kerekegyháza a tőlünk elszakadt pestmegyei jászközség templomot épít, s egy szép hangú
levélben hozzánk, az anyaközséghez fordul anyagi támogatásért. — Annak idejében

6

jászszentandrás 8000 koronát kapott a templomépítésre az egyházi alapokból, ügy; hisszük,
hogy az egyházi alapok kibírnak még egy 8000 koronás kiadást. (Lehet adni tízezret is, ha
Sípost elviszik plébánosuknak! Sz.) Az az igazság, hogy amennyit az egyik kapott, annyit
kapjon a másik is.
Székelyné Kőrösi Ilona: Kerekegyházi polgárok (Múzeumi kutatások Bács.Kiskun megyében
11-12. (2006-2007), Kecskemét 2008.
A legelőhasználati problémák (egyesek nagyarányú juhtartásba kezdtek, ezáltal mások
számára a marhalegeltetésre alkalmatlan lett a legelő), az ellenőrzés és a pusztabírói
intézmény fenntartásának nehézségei miatt a jászárokszállási birtokosság úgy döntött, hogy
megszünteti a közös legelőt, a pusztát tagosítja és új települést létesít.
A község alapítójaként tisztelik a mai napig Balatoni Farkas János jászárokszállási
földbirtokost, 48-as honvédszázadost, a telepítés fő szervezőjét. A vidék történetébe
erdőültetésekkel is beírta a nevét, és nem utolsósorban nevezetes rokonságával: felesége
Ferenczy Mária volt, annak a Ferenczy Idának a nővére, aki Kecskemétről Bécsbe kerülve
Erzsébet királyné felolvasónőjeként lett ismert. Közel 1200 holdjával Kerekegyházán ő volt
az egyetlen nagybirtokos.'
Az új település a Jászkerekegyháza nevet kapta. A község számára kiválasztott területet 1857-
ben felmérték, parcellázták, 840 négyszögöles telkeket jelöltek ki, és ezeket értékesítették,
országszerte meghirdetve a letelepülési lehetőséget. 1857-ben Szabó Imre földmérő
mérnök elkészítette a község szabályos téglalap alakú tervrajzát, és még abban az évben
megépült az első ház: a Kecskemétről kiköltözött Kanász Szabó János háza, amelyen 1907
szeptemberében, az alapítás 50. évfordulóján emléktáblát helyeztek el. Két év alatt több
mint 200 telket adtak el, 1860-ban elöl-járóságot kezdtek szervezni, 1861-ben fölépült az
iskola, majd a községháza. A megalakulást és a Jászárokszállástól való elszakadást 1862-
ben mondták ki. Ekkor kb. 2000 fő volt a község lakossága, és a korábban legelőnek használt
területekből több mint 10 000 holdat vettek művelés alá. Az új településen egy 1861/62-es
összeírás szerint 467 lakos Kerekegyházán él és dolgozik, de ott nem birtokos (vagy nem ott
birtokos, összesen 30% birtokos valahol.). Közülük kerültek ki a napszámosok, cselédek,
kertészek. A teljes lakosság közel 12%-a volt iparos és kereskedő. 1861-ben már van orvos,
bába, tanító.
Mint már utaltunk rá, Kerekegyháza lett az első faluvá önállósodott jász puszta, miközben
más puszták hiába kérték a községgé nyilvánítást. Ez annak köszönhető, hogy megfelelt a
községgé alakulás két alapvető feltételének: l. volt elegendő adóalapja a letelepedett tehetős
embereknek köszönhetően és 2. rövid idő alatt lett községmagja középületekkel.
A parcellázással Kerekegyháza felé is megnyílt a jász expanzió lehetősége - ám a jászkunsági
gazdák nem éltek vele a várt mértékben. Jászárokszállásról csak 22 család költözött le, a
Kiskunságból (Fülöpszállás, Kunszentmiklós és a többi puszta összesen) összesen 17 család.
Ennek többek között az volt az oka, hogy a 19 század közepén a gyenge homokos talajú
területeket még nem értékelték sokra. Később beigazolódott, hogy a sívó homokon is lehet
magas szintű gazdálkodást alkalmazni, és mivel sokfelől jöttek, egymástól is sokat tanultak.
A kerekegyházi adófizetők 1865-ös összeírását Szabó László tette közé, ennek alapján
ismerjük a korabeli lakosság összetételét. A fő kibocsátó helyek a következők: Kecskemét:
100 család, Pest megye: 146 család, Fejér megye: 16 család, az ország egyéb részeiből 7
család, Trencsén megye: 25 család, Árva megye: 5 család, Morvaország: 8 család, Szilézia:
13 család, Csehország: 9 család, Lengyelország: l család, Galícia: 3 család. Az összes
családok 28,57 %-a Kecskemétről, 34,27%-a Pest megyéből érkezett. A lakosság kb. 20-25%-
a egyáltalán nem tudott magyarul, ezek többsége szláv anyanyelvű volt. Szlovák
anyanyelvűek nemcsak északról, hanem az alföldi településekről is beköltöztek. Németajkúak
érkeztek pl. Ceglédbercelről és más Pest megyei falvakból is. Megjegyzésre érdemes, hogy az
új település külterületére főként a kecskeméti és a jászárokszállási családok költöztek ki és

7

működtették a tanyai gazdaságokat, míg a legtávolabbi, külhoni telepesek foglalták el a
szabályosan kialakított belterületet. Mivel kezdetben a különböző helyekről érkezett, idegen
nyelven vagy tájszólással beszélő telepesek nem értették meg egymást, a hagyomány szerint
csak mutogattak, „mint a kukák", azaz jelbeszéddel érintkeztek, Kerekegyházát hosszú ideig a
Kukália
gúnynévvel
illették
a
környező
települések
lakói.
Kerekegyháza
gazdaságföldrajzának monográfusa, Vincze Ferenc 1942-ben közzétette azoknak a
családoknak a névsorát, akiknek az elődei a község alapításakor telepedtek le. Ezt a lakosság
korabeli névsorának és az azóta elveszett alapító jegyzőkönyvnek az összevetésével állította
össze, s az alábbi neveket tartalmazza: Babusa, Balasi, Bartuszek, Benkő, Bognár, Bubla,
Csavera, Cserna, Farkas, Ficzek, Füstös, Gál, Gogolák, Gubacsi, Gubacska, Gubicza, Gyet-
vay, Gyuris, Horváth, Huszár, Juhász, Kaldenekker, Kalmár, Kanyik, Kaszab, Kiss, Kobilák,
Kókay, Kosinár, Kovács, Kőnig, Krecsovszky, Laczi, Magyarosi, Majláth, Mogyorós,
Malecz, Mozsárik, Németh, Ordas, Oszlánszky, Pavelka, Pálinkás, Pencz, Pinczel, Rácz,
Rendek, Roitsik, Rhubos, Sáránszky, Steiner, Szabó, Szegedi, Szeibert, Szűcs, Tóth, Varga,
Vonnák, Urbán, Zakobcsány. A községala-pító családok egy része ekkorra már kihalt illetve
elköltözött. Az alapítási jegyző-könyv alapján az új lakosság 64,4%-a magyar, 23,3%-a szláv
és 16,3%-a német.' A nemzetiségi megoszlásra vonatkozóan közvetett forrásanyagok állnak
rendelkezésre, rendszeres és összevethető adatokat a népszámlálások anyaga tartalmaz. Az
1880. évi statisztikai adatok szerint a népesség 5,8%-a tót, 2,7%-a német, 0,2%-a egyéb, a
többi magyar A nemzetiségek aránya a következő évtizedben még növekszik (1890-ben 7,2%
tót, 3,4% német, 0,3% egyéb). A lakosság száma 1880-ban 2395, 1890-ben 2969, az 1910-es
években megközelíti az 5000 főt.
Vallási tekintetben Kerekegyháza lakói római katolikusok, reformátusok, evangélikusok,
és zsidó családok is éltek a faluban. A többségben levő katolikusok lelki gondozását
kezdetben a „futkározó barátok" azaz a kecskeméti ferences szerzetesek látták el. Imaház
1863-ban épült, önálló lelkészség 1871-ben alakult, 1892-től a Kunszentmiklósi puszta is
Kerekegyházához tartozott, mint filiális. A Györgyi Dénes által tervezett vasbeton szerkezetű
templom 1911-ben épült. A Szent István napi búcsút 1861-ben tartották meg először A
református istentiszteletek 1861-ben családi házaknál kezdődtek, a mai református templom
191l-ben épült. 1875-től a reformátusok és az evangélikusok közös egyházközséget tartottak
fenn, közös lelkipásztoruk és presbitériumuk volt, közösen tartották fenn az iskolát is.
Több szórvány is tartozott hozzájuk. A felügyeletet mindig az a protestáns hatóság látta el,
amelynek hívei többségben voltak, kezdetben a kecskeméti, majd a lajosmizsei református
anyaegyház. Az önálló és rendszeres anyakönyvezés a katolikusoknál az 1870-es években,
a reformátusoknál az 1890-es években kezdő-dött. A letelepedés első éveiben a lakosság
nyilvántartása, az újszülöttek anyakönyvezése körül lehetett némi bizonytalanság, ami az
1880-as évek népmozgalmi és népfelkelési iratanyagából is kitűnik. Ezekben az években
több olyan tartalmú levél található az összeírások között, amelyek arról szólnak, hogy az
újoncozási névsorban szereplő fiúgyermek nem is létezik, újszülött vagy kisgyermekkorában
meghalt, de nem tudták, hol kell jelenteni.
Az új település életét az első években a beilleszkedés és a gazdálkodási tapasztalatok
megszerzése mellett nem várt körülmények is nehezítették. 1862-ben ázsiai marhavész
pusztított és a futóhomokba vetett gabona alig hozott termést, 1863-ban pedig a nagy aszály
húzta keresztül a számításokat. A szűkölködök számára 1863-ban gabona vetőmag vásárlására
az országos ínségalap igénybevételével kölcsönt nyújtottak. Az ehhez kapcsolódóan
fennmaradt jegyzék 152, 100 kataszteri holdon aluli birtokkal rendelkező birtokos nevét
tartalmazza. A kerekegyházi határ birtokmegoszlásáról az „Észrevételek" rovatban a jegyzék
végén található bejegyzés tájékoztat: „Az egész határ területe 10 440 hold. Ezen területből
Árokszállási törzsökös birtokosok, kik Árokszállás városában laknak, és Ketskeméten lakó
birtokosok bírnak 6526 holdat s ezek a termést e határból elszokták vinni s vagy eladják

8

a ketskeméthi piaczon, vagy saját szükségletükre felhasználják. E községben lakó 100
holdnál nagyobb birtokot bírnak 1500 holdat. A kisebb birtokosok bírnak 2414 holdat.
Összesen 10440 hold." Az állattartás és a hagyományos szántóföldi művelés mellett a
következő évtizedekben fokozatosan teret kapott a homok intenzívebb megművelése, a
szőlő-és gyümölcstelepítés, a kertkultúra. Kerekegyháza termelői már az 1885 évi országos
mezőgazdasági kiállításon is megjelentek. A helyi szükségletek ellátására egy-két évtized alatt
stabil iparos-és kereskedő réteg alakult ki.
A kecskeméti m. kir adóhivatal összeírása szerint 1887-ben 45 kamarai választójoggal
rendelkező kereskedő és iparos működött Kerekegyházán. Név szerint: André Lászlóné
gőzmalmos, Bohus Sámuel kovács, Bohák Ignácz cipész. Csikós István pálinkafőző,
Darányi István ács, Fazekas Lipót pék, Ficzek Ernő italmérési jog bérlő, Jákity Fülöp
kovács, Kaunitzer Mór kereskedő, özv Kuthi Sándorné szárazmalmos, Katona Sándor kovács,
Laczi József kőmíves, Magyar István kerékgyártó, Medák Áhron szatócs, Menik István
pálinkafőző, Mihala János hentes, Mihala József asztalos, Mogyoróssy József kereskedő,
Nyilas Jakab szabó. Pálinkás János pálinkafőző, Pósvai János kovács, Rácz József csizmadia,
Sápi Imre ács, Sebestyén Gábor kerékgyártó, Sebetka János szabó, Singer Ábrahám
kereskedő, Singer József kereskedő, Singer Vilmos kereskedő, Steiner Márton szatócs,
Sturcz István kőműves, ifjú P Szabó Imre szárazmalmos, Tassi István kőműves, Tassi Pál
szabó, Tomó Imre csizmadia, Tóth Alajos kerékgyártó, Tóth Flórián szabó, Tóth Lőrincz
kovács, Tóth Pál asztalos, Verkner Simon mészáros, Visztenvelt Pál gépész,Vitz Mór üveges,
Zsemlye József szárazmalmos, Zsigó Mihály pálinkafőző.
A számos helyről érkezett csoportok, családok egymás mellett élése és össze-szokása során
természetesen konfliktusok is adódtak az új község életében. A levéltári források alapján két
jelentősebb esetről, illetve mozgalomról tudunk. Az első még 1861-ben történt és hozzájárult
a Jászárokszállástól való gyors elszakadáshoz. Az új telepesek egy része elégedetlen volt a
község hivatalos és Jászárokszálláshoz kötődő vezetőivel, a legtekintélyesebb birtokosokkal,
a pusztabíró személyével. A zendülő telepesek mozgalmának élére a magasabb pozíciókra
törekvő Holl Ádám, német anyanyelvű, volt ceglédberceli lakos állt, aki az „új lakosok"
nevében azt kérte, hogy távolítsák el a magyar ajkú tanítót az iskolából, mert a lakosság
jelentős része szláv és német anyanyelvű, továbbá sérelmezte, hogy a közügyek intézése és a
misézés is magyarul folyik. A hosszú perré duzzadt ügy kivizsgálása során kiderítették, hogy
csak a lakosság kb. 20-25%-a nem ért magyarul, a másodbíró pedig minden nyelven képes az
ügyintézésre. A misézés rendjét a következő évtizedekben úgy alakították, hogy két magyar
nyelvű mise után egy-egy szlovák majd német nyelvű mise következett. A másik komolyabb
konfliktus 1883-ban zajlott, amikor zsidó háztulajdonosok, kereskedők házainak ablakait
éjszakánként kövekkel, nehéz tárgyakkal betörték. A közvetve talán a nagy sajtóvisszhangot
kapott tiszaeszlári üggyel is kapcsolatba hozható esetek fennmaradt forrásanyaga a konkrét
eseményekre vonatkozó adatokon túl egyéb tanulságokkal is szolgál. (A megrongált
épületekkel kapcsolatban 6, 8 és 16 fiókos ablakokat említenek, ami ebben az időben módos
épületekre vall.)