Hantos
Árokszállásiak Hantoson
Hantos a Fejér megyei Mezőföld síkságának közepén fekvő, alig több mint ezer lakost számláló település. Hantosszék a középkorban a mezőföldi kunok önkormányzati szervezetének volt a központja. A település nevéből Ítélve nagyon régi magyar falu lehetett az ősi Hantos és valószínűleg gazdag is, mert a név kultúráltságra, azaz növénytermesztésre, szántóföldi gazdálkodásra utal.
Gyárfás István, A jászkunok története című nagy ívű munkájának III. kötetében (189-192. oldal) ír Hontosszékről, mint királynéi kun székről, melynek hatásköre legalább 14 kunszállásra terjedt ki. Gyárfás szerint Hontosszék először 1417-ben fordul elő egy oklevélben, melyből megtudjuk, hogy ekkor - kihalás folytán – érdemeiért Thobán Jakab kapta meg a királytól a hontosi kapitányságot a hozzátartozó Hontosegyházával, Ujszállással, Kétpolkárttal, Sárosddal, Tubaliszentpéterrel, Chobakkal, Ivánkatelekével és Gyolcsapálszállásával együtt. A magvaszakadt Gál örökösei azonban megtámadták ezt az adományozást, de – az oklevelek tanúsága szerint – 1419-ben az alperes győzelmével végződött a pereskedés. Az oklevelek említést tesznek még Bodmérszállásról, Karácsonyszállásról, Előszállásról és Jakabszállásról. Egy 1537. évi oklevél, mint hontosszéki kunszállásokat említi Kajtort és Perkátát is.
A török hódítás idejében a település elpusztult. Feltehetőleg a Mohács után Buda felé vonuló oszmán-török sereg törölte el a térképről egy időre az addig valószínűleg virágzó székközpontot. Mindenesetre 1537-ben már elpusztult helységként említik az oklevelek Hantost. A mai község a XVIII. századtól Nagyhantos néven említett uradalmi pusztából – melyet a XVIII. század végétől kezdenek faluként emlegetni – alakult ki. A Batthyányak, Zychyk, Fiáthok és a Sennyeiek voltak itt a földesurak. A nagybirtokokon dolgozó cselédek és leszármazottaik lettek a falu lakói. A falu 1872. és 1950. között Nagylókhoz tartozott, 1950-től pedig újra önálló község lett. A település külterületén lévő Kishantos a középkori Kert nevű falu utóda.
Most átadom a szót Hantos polgármesterének, Virág József úrnak, akinek a Jászvidék 1996. évi augusztusi számában megjelent ’Hantos múltja, jelene és jövője’ című, szeretett települését bemutató írásából idézek, most már szó szerint:
„A szorgalmas jász családok főképp Jászárokszállásról és Jászfényszaruból érkeztek, és munkájuk eredményeképpen egyre több új ház épült községünkben.
A mai lakosság körülbelül felét alkotják a betelepült jászok és leszármazottaik. Ma 1030 állandó lakosa van Hantosnak. A belterület majdnem szabályos négyzet alakú (1km x 1km-es). A 360 családi ház Székesfehérvár és Dunaföldvár között félúton található. Intézményeink – iskola, óvoda, orvosi rendelő, kultúrház, polgármesteri hivatal – működése egyelőre még biztosított. Nagy gondot jelent az iskola fenntartása, hiszen 122 iskolás után az állami finanszírozás csak a felét teszi ki a működési kiadásoknak.
A faluban települt ipar nincs, a fő tevékenység a mezőgazdaság, melynek jövedelme nem biztosít akkora iparűzési adóbevételt, melyből a hiányzó milliókat pótolni tudnánk.
Szerencsére a lakosság az első munkanélküli stresszből hamar talpra állt, így a szociális támogatási igény minimális. Fegyelmezett, szorgalmas emberek élnek itt, így joggal remélhetjük, hogy a település nem sorvad el, hanem az ország gazdasági talpraállásáig átvészeli a jelenlegi szűkös helyzetet.
A vezetékes víz 1991-ben, a földgázellátás 1993-ban készült, a digitális telefon pedig ebben az évben lesz bekapcsolva.
Ismeretségünket az országban főképp a Hantosi Mezőföld Népfőiskolai Társaság, a Faluvédő és Kulturális Egyesület és a helyi népművészeti csoportok biztosítják. Ők egyben a lakosság színvonalas kulturálódásának alapkövei.
Jászárokszálláson a jásztalálkozón ízelítőt kaphattak e sorok olvasói művészeti csoportjaink gazdag programjából. Hantos jövőjének záloga, hogy a 122 iskolásból 45 valamelyik művészeti csoport tagja, szüleik és pedagógusaik mindent megtesznek azért, hogy a jót és szépet tanulják.”
A falu maga talán Ágóhoz hasonlítható méretében, szerkezetében és egyáltalán összbenyomásában. A falu közepén található a templom. Úgy jártam, mint az előző évben Nagylókon: belülről nem tudtam megnézni, mert zárva volt, környes-körű egy lílek së. Sárosdról jár át a pap ide misézni, akárcsak Nagylókra.
Az egykori Sennyei kastély intézői lakásából kialakított Polgármesteri Hivatalban a szálfatermetű, fiatal és energikus polgármester, Virág József fogadott. Tetszett, hogy irodájának fő dísze a nemzeti lobogó, a megye zászlaja és természetesen a településé. A hantosi zászlón aranysárga és kék szegély között, fehér mezőben a község címere található, alatta nagybetűs felirat: HANTOS. A falon is ott függött – több változatban – Hantos címere: zöld alapon, kék mezőben fehér lovon hátrafelé nyilazó kun vitéz, fölül, piros mezőben a földművelésre utaló jelképek.
A polgármester úr tájékoztatott, hogy nemcsak Árokszállásról, hanem Fényszaruból, meg Sirokról is érkeztek ide telepesek. Az ő anyósa is fényszarusi.
Próbált nekem árokszállásiakat „szerezni”, de ez nem bizonyult könnyű feladatnak, mert Kóczián István (felesége: Takács Anna, szintén árokszállási) éppen orvosi kezelésen volt Fehérváron, Görbe Károlyné (Görbe Károly fényszarusi), Kelemen Franciska (Paci néni) pedig valószínűleg elment a nyugdíjasokkal kirándulni. Végül mégiscsak szerencsém volt, mert az itt élő három Bobák testvér, Bálint, Mária és Margit (a legfiatalabb Bobák lány, Anna Simontornyára került) közül Bobák Bálintot otthon találta a polgármester úr és mindjárt el is vitt kocsival hozzá.
Bobák Bálint és Fényszaruból származó felesége szívélyesen fogadott. Amikor beléptem a portára teljesen olyan érzésem volt, mintha otthon, Árokszálláson lennék rokonaimnál a Liszt Ferenc, vagy a Mátyás király utcában. Házigazdám igazi árokszállási ember: barátságos, közvetlen, készséges, nyílt tekintetű, intelligens. Elmondta, hogy már sokan meghaltak, sokan elköltöztek az idetelepült árokszállásiak közül. Szabó Béláék például Fehérvárra mentek laknyi, Kaszabék két jánya meg Szigetvárra, illetve Kápolnásnyékre került. Czékmány Sanyi bácsi meg Dunaújvárosba ment az egyik gyerekhez, egy gyereke meg Sirokra költözött.
Bobák Bálint 1928-ban született, a Faragó malmáná’ laktak annak idején. Még ma is jól emlékszik az artézi kútra, meg arra a jó vízre, amit onnan hordott.
Nagynénje, Kaszab Ferencné, Bobák Mária és családja, Szabó Béláék, Perlakiék, Jakusék mentek az első csoporttal 1946-ban Hantosra. Bobák Bálinték 1948-ban mentek utánuk, csakúgy mint Kovács János és fiai.
A leszármazottakat is figyelembe véve ma már csak húsz és harminc között lehet azoknak a száma, akik a mai (2002) Hantos 1050 lakosából árokszállásinak, vagy árokszállási eredetűnek vallják magukat. A hantosi telefonkönyvben – leszámítva a Farkas, Gergely, Horváth, Nagy, Szabó és Tóth nevezetűeket – már csak egy-egy Bobák, Bódis, Bolye, Guba és Kóczián néven kívül nem találtam Árokszálláshoz kapcsolható jellegzetes neveket. Bezzeg a nagylóki telefonkönyv még ma is tele van igazi árokszállási családnevekkel: Antal, András, Csikós, Géczi, Gephardt, Görbe (négy is van!), Kaszab, Kerek, Major, Rédei, Sándor, Sípos.
Nagyhantosra települtek 1946. május 2-án | |||
s.szám | családfő neve | házastársa neve | családtagok száma |
1. | Kaszab Ferenc | Bobák Mária | 5 |
2. | Ballagó Alajos | Szabó Amália | 3 |
3. | Szabó Béla | Nagy P. Margit | 5 |
4. | Czékmány Sándor | Lukács Etelka | 5 |
5. | Perlaki Béla | Kerek Anna | 6 |
6. | Jakus Béla | Mária | 4 |
7. | Szabó P. Alajos | Bolye Anna | 6 |
8. | Tóth Alajos | Erzsébet | 5 |
9. | Horváth Sándor | Gizella | 11 |
10. | Mudris Imre | Bolyki Anna | 4 |
11. | Bobák Bálint | Kaszab Franciska | 4 |
12. | Peredi József | neje? | 4 |
13. | Nagy P. József | André Erzsébet | 4 |
összesen | 66 |
Az Erdőmajoriak névsora | |||
1. | Csikós Sándor | Tóth Viktória | 7 |
2. | Kaszab István | Nagy Marcella | 6 |
3. | özv. Kerek Sándorné | Nagy Mária | 3 |
4. | Bódis Ignác | Guba Mária | 7 |
5. | Sütő János | Hegyi Veronika | 5 |
6. | Kiss László | Boros Jusztina | 5 |
7. | Takács Mihály | Kiss Anna | 5 |
8. | Szabó László | Aladi Franciska | 4 |
9. | özv. Szabó Jánosné | Kiss Erzsébet | 6 |
10. | Kókai Sándor | Nagy Anna | 6 |
11. | Farkas Ferenc | Magda Rozália | 7 |
12. | özv. Pitner Bálint | 6 | |
13. | özv. Palócz Alajos | 3 | |
14. | Szikra Mátyás | Kókai Terézia | 7 |
15. | özv. András János | 7 | |
16. | Baranyi László | Kácsor Anna | 6 |
17. | Varga Sándor | Kovács Erzsébet | 8 |
18. | Ivony József | Guba Terézia | 5 |
19. | Antal Ignác | Antal Julianna | 4 |
20. | Ulaki Béla | Bagi Margit | 3 |
21. | Kóczián Balázs | Szabó Jusztina | 4 |
22. | Szabó Alajos | Palócz Mária | 6 |
23. | Stadler István | Varga Mária | 3 |
24. | özv. Nagy Balázs | 7 | |
25. | Oláh Alajos | Magda Mária | 4 |
26. | Kaszab Emánuel | Dósa Mária | 5 |
27. | Eloga Imre | Kaszab Jusztina | 4 |
28. | Rédei Sándor | Nagy Amália | 4 |
29. | Géczi Sándor | Kiss Erzsébet | 6 |
30. | Szabó János | Nagy Margit | 2 |
összesen | 155 |
Mivel májusi hantosi látogatásom során nem sikerült találkoznom Kóczián Istvánékkal, szíves invitálásukra, júliusban újra elmentem Hantosra. Kóczián István, Pista bácsi (76 éves) ugyanis súlyos beteg, már egy veséje sincs, ezért kétnaponta kell vinni vese dialízisre. Hiába mondtam, hogy Sárosdról ezúttal is gyalog akarok menni Hantosra, addig szervezkedtek, míg a hantosi polgármester, a népszerű Virág Dodi, ott várt a vasútállomáson kocsijával, Pista bácsi társaságában. Hamar megérkeztünk a Rákóczi utca 60. szám alá, ahol Kóczián Istvánné (született Takács Anna, 80 éves), Pannika néni már a kapuban várt bennünket. Csak az tudja milyen érzés egy ú.n. elszármazott otthonába belépni, akinek már volt része ebben az élményben. Teljesen olyan, mintha otthon lennénk Árokszálláson, mert egy-egy ilyen sziget valóban Árokszállás része. Ezért sem szabad magukra hagyni azokat, akik elkerültek, hisz nem ők tehetnek arról, hogy a szülőföld nem volt képes megtartani őket, nem tudott megélhetést biztosítani számukra.
Már telefoni beszélgetéseink során kiderítettük, hogy bizonyos rokoni szálak is összefűznek bennünket. Pannika néni keresztanyja ugyanis az a Dobos Margit, aki az én apai nagyanyám Dobos Etelka) testvére volt. Kaptam is egy fényképet, melyen Dobos dédnagyapám is látható. Ötvethat év után, Hantoson találkoztam életemben először dédnagyapám arcképével! A kép 1939-ben, otthon, Árokszálláson a Hunyadi János utcában készült, s dédnagyapámon kívül csupa nő – gondolom a rokonságból és a szomszédságból – szerepel rajta, amint éppen toledóznak.
Az is hamar kiderült, hogy Pannika néni Tősér Lajosné (született Gulyás Piroska, az Árokszállásiak Baráti Körének örökös elnöke, mindenki Piri nénije) unokatestvére, mert Pannika néni édesanyja, Kiss Anna testvére volt. Piri néni édesanyjának, Kiss Mariskának. Pista bácsi révén meg az egyik unokaöcsém feleségének családjával fedeztünk fel rokonságot: Pista bácsi bátyja, Kóczián Balázs ugyanis a széles (nem vérszerinti) rokonságba tartozó „Fokhagymás” Szabó Jusztinát vette feleségül. Kócziánék és Takácsék eredetileg az 1946-os erdőmajori telepesek közé tartoztak. Kóczián Balázsék kaptak is
Valamikor régen egy nagybátyám udvarolt is Pannika néninek, Pista bácsi meg az egyik unokatestvérem anyósánál legyeskedett. Természetesen akkor még mindnyájan jányok, illetve legínyek voltak.
Megható volt hallani viszont Pista bácsi hitvallását, mely szerint soha nem tagadta meg Árokszállást, lélekben mindig oda tartozott és büszkén vallja magát jászmagyarnak. (Érdekes, hogy mi olyan természetesen mondjuk, hogy jászmagyarok vagyunk, a kunoktól viszont még soha, sehol nem hallottam, hogy ők kunmagyarok lennének!) Pista bácsi szerint jobb lett volna otthon maradni, Pannika néni viszont haragszik Árokszállásra, mert nem adott lehetőséget a megélhetésre. Ezzel együtt felcsillan a szeme és elfelejti minden baját, ha Árokszállás kerül szóba. Büszke rá, hogy az apácáknál tanult, hogy polgárit végzett. Ugyanakkor a mai napig is él benne (és sajnos nemcsak benne) az a tévhit, amit Árokszálláson (!) neveltek bele a tanítók a gyerekekbe, nevezetesen, hogy a Dunántúl különb mint a Jászság. Pannika néni egyébként nyolc évig Pesten dolgozott egy varrodában, a Galamb utcai ékszerüzlet közelében. Édesapja húga, Pannika néni nagynénje Pesten is maradt.
Kaptam egy fényképet a fiatal Dóka Gyurkáról is, aki mint tudjuk Árokszállás szülötte, díszpolgára és az FTC örökös tagja. Pannika néni nekem ajándékozta azt a kis, zöld-fehér labdát, amit 1971-ben hagyott emlékül a Fradi Pista bácsiéknak, akik akkor – Dóka Gyurka révén – lehozták Hantosra Kű Lajosékat (8:3 lett az eredmény – természetesen a Fradi javára).
Sok mindenről beszélgettünk a kedves házigazdáékkal. Természetesen szóba kerültek az őket sújtó betegségek is. Elég annyi, hogy Pista bácsit már 1967-ben leszázalékolták, miután 1964-ben eltávolították az egyik veséjét. (Pista bácsi postamesterként dolgozott Szabadegyházán, s télvíz idején sokszor ment gyalog a hóban a mintegy
Pannika néni mesélte, hogy sokszor lopva mert csak a templomba elmenni, mert figyelték a kommunisták, hogy ki tartja a vallását. Előfordult, hogy suttyomban figyelmeztették: álljon ki a körmenetből, mert felírják a résztvevőket, s könnyen elveszítheti állását. Márpedig ő vezette a hantosi postahívatalt, s az igencsak bizalmi állás volt, nemisigen mert beszélgetésbe elegyedni senkivel sem.
Pita bácsi legjobb legénykori barátja az egyik nagybátyám, Földi Gyuszi (Pisze) volt és az egyik unokatestvérem anyósának udvarolt valamikor. Mesélte, hogy mindennapos vendég volt Földiéknél, ahol nagy élet volt. Kijárt a meccsekre is. „Sloszi játszik? Játszik. Akkor győzünk!” idézte fel a régi, meccs előtti, szokásos párbeszédet. (Sloszi, édesapám – Földi József – beceneve volt, Schlosser Imre után szabadon.)
Pannika néni első igazi udvarlója (amire már korábban utaltam) meg egy másik nagybátyám, Földi Béla (Rókás, a kapus) volt.
Pista bácsiék a Városkert utcában laktak, a Mátyás király utcai Földi házhoz közel, Pannika néniék meg a Munkácsi Mihály utcában, az Ágói út felé eső részen.
Egyszer, ’953-ban lakodalom alkalmából levágtak Pista bácsiék hat birkát. Gondolta, hogy majd bekecset varrat magának belőlük, otthon Árokszálláson, a Földi, vagy a Tűzkő szűcsökkel. Fel is adta postán a bőröket, de mire hazaért a Városkert utcába, már azzal fogadták, hogy itt voltak a fináncok, akik mindent lefoglaltak. Mire visszaért Hantosra, már ott is tárt karokkal várták a hatóságok. Szerencsére jött Nagy Imre kormánya, így megúszta Pista bácsi azt a főben járó vétségét, hogy a saját birkái bőrét szerette volna saját magának egy becsületes – az ősei mesterségét folytató – iparosember becsületes munkájával hasznosítani.