A szűcsmesterségnek nagy hagyományai vannak Jászárokszálláson, s egészen a legutóbbi évtizedekig jónéhány aktív képviselője volt. Ezelőtt 35-40 évvel pedig mintegy 15-20 főre tehető az árokszállási szűcsmesterek száma: nem számítva az ún. kontárokat és a „betanított” munkásként dolgozókat. Egy mester átlagosan 3-4 fő segítségével /családtagok, segédek/ dolgozott.

Az idők során valóságos szűcs-dinasztiák alakultak ki Árokszálláson. Ezek egyik leghíresebbje a Földi család. Volt idő, mikor egyszerre 8-10 földi is bekecskészítéssel foglalkozott. A mesterség elsajátítására elsősorban családon belül volt lehetőség. A műhelytitkokat ugyanis igyekeztek megőrizni az egyes szűcs-családok.

A kéziszerszámokkal dolgozó mesterek minden munkafolyamatot maguk végeztek, még az alapanyag, a nyers birkabőr beszerzéséről és a kész  bekecs értékesítéséről is ők gondoskodtak.

A hetedhét megyében híres Földi-bekecs készítésének állomásai a következők.

A nyersanyag beszerzése

A bekecs alapanyaga a nyers birka- vagy báránybőr volt. A birgebőrt sokszor közvetlenül a környékbeli vagy tanyasi parasztgazdáktól vagy mozgékony cigány bőrkereskedőktől vásárolták. Nagyobb tételben azonban az árokszállási vagy berényi bőrkereskedőtől vettek. A berényi Gulyás bőrkereskedőtől egyszerre 80-100 db nyersbőrt is vásárolták – váltóra.

Az ilyen nagyobb tételben történő vásárlás általában a tavaszi birkanyírás után néhány hónappal, legtöbbször szeptemberben, tehát a szezon kezdete előtt zajlott le. Itt jegyezzük meg, hogy az egy-két, tőkével is rendelkező szűcsmester kivételével, a kisiparosok nagyrésze a nyári hónapokban munkásként dolgozott. Többen az újpesti Pannónia bőrgyárban vállaltak munkát, ahol elsősorban a bőrkikészítésnél kézi erővel dolgoztak /a 30-as évek elején még az ún. húslást a nagyüzemben sem gépekkel, hanem kézi erővel végezték/.

Áztatás és mosás

A nyers birkabőr kikészítésének első szakasza az áztatás és a mosás. A bőröket lovaskocsira pakolták és kivitték a Berekbe, a Gyöngyös patakhoz. Ez általában délután történt. A bőröket beletették a patakba, előtte azonban jól összekötözték, nehogy a víz elsodorja őket, sa kötelek végét a part bokraihoz erősítették. A patakban másnap reggelig hagyták a bőröket ázni. Ilyenkor a mesterek is kint aludtak a patakparton.

Áztatás után következett a mosás. Előtte és utána azonban „bogáncsolni” is kellett, azaz kézzel kiszedték az állat bundájába ragadt bogáncsokat s a különböző növényeket, majd az ún. stirglivel átfésülték a birka bundáját, hogy leszedjék a szőrbe ragadt szennyeződéseket és az összegubancolódott gyapjúszálakat kiszabadítsák. A stirgli a tehénvakaróhoz hasonlitott, csak sűrűbben fogazott volt.

Ezt kö vetően a bőröket a patakparton felállított nagy kádakba rakták. Egy kádba 15-20 darab bőr került. A kádban lévő vízbe szappangyökeret tettek, amit egymás között güzünek hívtak. A szappangyökér vadon termő, tormához hasonló növény. A malomban őrölték meg a mesterek, de Pesten kereskedőnél is lehetett kapni. Egy kg szappangyökér 5 bőr mosásához volt elég. A mosást taposásnak is nevezték, mert a kádban körbe-körbe járva taposták a bőröket, hogy a forgás által a szappangyökér kioldja a gyapjúból a zsírt. A szappangyökér tehát zsírtalanításhoz kellett. Egy-másfél órai taposás után kiszedték a kádból a bőröket, majd a patak vizében öblítették. Öblítés után kocsira rakták a kimosott bőröket és hazaszállították a műhelybe.

Huslás

A bőröket ún. rámalécre rakták föl, majd a húslókéssel lefaragták róluk a nyúzás után rajtuk maradt húsos, hártyás részeket. A húslókés lapos, élesre köszörült acélkés volt. A húslás művelete igen nagy kézügyességet és gyakorlottságot igényelt. Egy bőrt 15-20 percig húsoltak.

Kikészítés

Bedörzsölés

A bőr kikészítéséhez először is elkészítették a szükséges vegyi anyagot, amit „szer”-nek hívtak. A kikészítésnél az ún. timsós eljárást alkalmazták, s ezért is magyar szűcsként emlegették őket. A szer főzésénél 4 bőrre kellett 1 liter vízzel számolni. A forró vízbe ½ kg timsót és ½ konyhasót tettek. A feloldást fakanállal való kevergetéssel segítették. Miután fölforrt a víz, az oldatot fadézsába öntötték, s literenként 1,5 dkg vitriolt /kénsavat/, később ehelyett 2-3 dkg sósavat adtak hozzá. Az így elkészült szerrel bedörzsölték, bekenték a bőr teljes felületét. Csutaknak egy darab birka farkot vagy lábat használtak. Hogy a szer minél jobban beitatódjék jól szét kellett húzogatni a bőrt. A bedörzsölést szétnyitható, táblás szűcsasztalon végezték. Egy bőrrel kb 5 percig dolgoztak, majd a kerítésre /gátra/ rakták száradni, ahol napos időben 1 hét alatt csontkeményre száradt a bőr felülete.

Puhítás

A puhítást többszöri vizes csutakolással végezték. Tiszta, langyos vizet használtak. Másfél-két nap volt szükséges ahhoz, hogy a kívánt puhaságot elérjék.

Törés

Ezután következett a bőrtörés. A bőrön ugyanis még mindig maradtak hártyás részek, ezeket kellett tehát feltörni. A törés szerszáma a vasgamó volt. A gamót kifejezetten erre a célra készítették a kovácsok. A gamókészítés árokszállási specialistája Racsko kovács volt. Gamózás előtt kézzel jól kihúzogatták az asztalra terített bőröket, mert a kerítésen igencsak összeszáradtak. Ezután a bőrt felkötötték egy istrángszerű kötélre, ami egy vaskampóval a gerendán volt erősítve. A gamó tompa, egyáltalán nem éles vas részekből állott, az alján pedig egy kengyelszerű rész volt, amibe a gamózásnál a lábat kellett bedugni.

A törés fárasztó munka volt, ráadásul féllábon állva kellett végezni. Egy bőrt mintegy ½ óráig gamóztat.

Miután minden részén feltörték a bőrt 1-1,5 órára hűvösebb helyre tették, hogy megszikkadjon. Napra nem volt ajánlatos tenni, hiszen akkor újra összeszáradt volna.

Az első gamózást „viziből való törésnek” nevezték. Szikkasztás után újra elvégezték ugyanazt a műveletet, de ennek a neve már „rángatás” volt.

Kaszálás

A kaszálás célja a gamózás után a bőrön maradt húsos, hártyás részer eltávolítása volt. A gamózást nedves bőrön a kaszálást szárazon végezték. Kaszálás előtt a bőrt bécsi fehérrel szórták be, ami elősegítette a felesleges részek eltávolítását, lekaparását. A bőrt a már megismert rámalécre helyezték, azaz beszorították két léc közé. A bőrt egyszer hosszára, egyszer szélességére, majd mégegyszer hosszára kaszálták. Egy bőrrel kb. ½ óráig végezték ezt a műveletet.

Festés

A bekecsek a kereslet és az egyéni kívánság szerint barnára, drappra, esetleg sárgára festve készültek.

A festést speciális bőrfestékkel, porfestékkel végezték. A porfestéket megfőzték, majd kefével /cipőkefével/ kétszer, háromszor a kikészített bőrre kenték. Volt idő amikor lereszelt és megfőzött diófagombával festettek.

A lefestett bőröket szárítani kellett, ami napos időben 1-2 óra alatt megtörtént.

Puhítás

A festés utáni szárításnál ismét megkeményedtek a bőrök, ezért újabb puhításra volt szükség. Ezért vizes csutakkal lekenték a bőr felületét, jól széthúzogatták a bőrt, majd fagamóval berángatták.

Kaparás

Puhítás után következett a kaparás. A kaparó gereblyéhez hasonló, csak rövidebb nyelű, fogas szerszám volt. Ezzel egyszer hosszára fésülték a bőrt, hogy a gyapjas részt fellazítsák

Kartácsolás

A kartácsolás célja az volt, hogy a kaparás után szép, egyenletes, sima gyapjas részt nyerjenek. A kartács négyszögletes, apró acéldrótfogakkal ellátott fanyelű szerszám volt. Egyszer hosszára, egyszer pedig szélességére kartácsoltak. A kartácsoláshoz az ún. kartácsdeszkára helyezték a bőrt. A kartácsdeszka alul középen nyitott volt, hogy oda lehessen helyezni az egyik lábat.

Porolás

Célja a gyapjas rész fellazítása és a gyapjúban maradt mosószer eltávolítása volt. Meggyfabottal végezték ezt a műveletet.

Szabás

Többféle árut készítettek: férfi mellényt, női pruszlikot, újjas kabátot panofix  szőrmegallérral, kesztyűt, sapkát sőt lengyel bundát, de dohányzacskót is. A fő termék azonban a női és a férfi bekecs volt. A késztermék általában 70%-a ún. konfekció volt, méretre készültek a bekecsek 30%-a.

A kikészített bőr szabásához papírból kivágott snitteket, szabásmintákat használtak. A különféle férfi ás női snittek apáról fiúra szálltak, az igények változásától függően időnként némi átformálással.

A szabni való bőrt kiterítették nagyméretű szétnyitható szűcsasztalon, majd ráfektették a szabásmintákat és szűcskéssel 5 darabban /három darabban a háta, kettőben az eleje/ kiszabták.

Pőszlés

A birkabőr lágyék alatti részén nincs gyapjú. Mivel ezt a kopasz részt is beleszabták a készülő bekecs részeibe, ki kellett korrigálni a kiszabott részeket, úgy, hogy mindenütt gyapjas legyen. Ezért ugyanabból a bőrből kivágott gyapjas darabokkal pótolták a kopasz részeket, azaz a bőrös belső felülethez odavarrták, fércelték a gyapjas pótlékokat. Ezeket olyan ügyesen rögzítették, hogy csak szakember vehette észre.

Összeállítás, vócolás

A kiszabott három darabot összevarrták. Ezt úgy csinálták, hogy szőrtelenített részekből 1-1,5 cm széles, szükség szerinti hosszúságú bőrszalagokat készítettek, azokat kétrét hajtották, s az így kapott vócokkal összevarrták a kiszabott darabokat.

Szegés, prémezés

A férfi bekecsekhez ún. szegőt csináltak. A szűcskéssel szőrtelenítették azt az anyagot, ami a bekecs körbeszegéséhez kellett. A 2,5 cm-es szegővel körbeszegték a bekecset, azaz rávarrták és lefogasolták /a már az egyik oldalán rávarrt szegőt visszahajtották, hogy a festett rész kerüljön fölülre/, majd ezt az oldalát is levarrták.

A női bekecset nem szegővel, hanem barna szőrmével, panofixszel szegték körbe. A visszahajtott szőrme levarrását fercigolásnak nevezték, de ezt a szót az egész prémezés műveletére is használták.

A szegés, illetőleg a prémezés után a gyapjút szűcsollóval körbestuccolták.

Gombfelvarrás, frecigolás

A férfi bekecsre zakó gombot varrtak. A női bekecseket zsinórozták. Barna  gyöngyzsinórból saját készítésű, magyaros, paszományszerű díszítést varrtak a bekecsre. Ezek természetesen nemcsak díszítésre, hanem a gombolásra is szolgáltak.

Értékesítés

A nem méretre készített bekecseket vásárokon értékesítették. Elsősorban azokra a helyekre jártak vásározni, ahol még nem vetették le a népviseletet. A főbb vásározó helyek Nógrád és Heves megyében voltak, de sok bekecset eladtak Pest megyébenés az Alföldön is.

Elmondta: Földi József

Lejegyezte: dr. Földi József

/A szerző engedélyével/